Néhány évvel ez előtt mindenkit meglepett a hír, hogy Robert Galbraith álnév mögött J. K. Rowling áll. Az írónő szerette volna kipróbálni magát egy új műfajban, de nem akarta, hogy hírneve befolyásolja a kritikusokat és az olvasókat. Mindezek végett bújt Robert Galbraith név mögé, és kezdettől fogva siker koronázta próbálkozásait. Már az első kritikák is ígéretes tehetségként említették, majd pedig egyre több dicséretet kapott. A sorozat első három kötete pedig sok különlegességet hordoz magában. A történetei egyediek, a szereplők alaposan kidolgozottak, és nagyon jól megfigyelhető egy egyenesen felfelé ívelő fejlődési ív is a regényei között. Ebben a bejegyzésben öt olyan tényt szedtem össze, hogy miért is szeretem én ezt a sorozat, illetve a bejegyzés végén pedig tíz tényt osztok meg veletek Strikekal kapcsolatban.

A szerző stílusa à Aki a Harry Potter sorozattal akarja összehasonlítani ezeket a kötetek, az nagy hibát követ el, mert ez nem fantasy. Ez egy teljesen más műfaj más jellegzetességekkel, és éppen emiatt nem lehet összehasonlítani. Biztosan vannak olyan Potter rajongók, akik nem jön be ez az új műfaj, de ettől függetlenül is olvasmányos krimikről van szó. Felfedezhetőek benne Rowling sajátosságai, hiszen itt is nagyszerű leírásokat alkalmaz, amelyekkel színesíti a köteteit. Jól átéli a szereplők helyzetét, és nagyon erős lélektani bűnügyi regényeket kapunk, hiszen nemcsak az utolsó esetén érthetjük a gyilkos motivációit, de ugyanúgy a többi kötet esetén is átélhetjük a helyzetüket.

A bűntények és a felépítése: Számos krimi esetén igaz az az elmélet, hogy mindig a regények végén lesz egy fordulat. Kissé sablonos megoldások ezek, de mégis mindig meglepetést okoz. J. K. Rowling esetén is igaz, hogy mind a három kötete esetén a regény vége felé fog történni valami. Felkészületlenül ér még akkor is, hogyha készülünk erre. Az utolsó száz oldalak pedig szinte már lebilincselően hatnak az olvasóra. Ekkor már nem lehet letenni a könyvet, mert a szerző egyre sötétebb és brutálisabb eseteket tár fel előttünk. A gyilkossági ügyek nem éppen hétköznapiak, hanem szokatlanok és megrázóak.  

Külön kötetként is megállják a helyüket: Bár sorozatról van szó, de mindegyik kötet külön is tökéletesen érthető. Minden fontosabb részletet felelevenít a szerző, így egyáltalán nem zavaró, hogyha valaki nem sorrendben olvassa. Azonban tény, hogy igazi élményt a sorrendi olvasás ad.

Robin Elacott: Szerintem sokaknak sokkal nagyobb kedvencük Robin, mint Strike, de nem tudnám megmagyarázni, hogy miért. Én valahogy erősebb jellemnek érzem, aminek oka az is, hogy minden egyes kötetben egyre több mindent tudunk meg róla. Rowling aprólékosan dolgozza ki a karaktert, és folyamatosan meglepetést okoz. Mindezek mellett mindig kulcsfontosságú szerepe van egy – egy bűntény felderítésében.

A regény borítója: Kissé nevetséges indok, hiszen semmi köze a borítónak a regény minőségéhez, de nekem nagyon tetszenek ezek a borítók. Van egy hangulatuk, és csak a harmadik kötet megjelenését követően fedeztem fel, hogy mindegyiken ugyanaz az alak szerepel. A szerző esetén pedig még azt is el tudom képzelni, hogy ennek szerepe lesz akár a későbbiekben is, ugyanis nem vagyok meggyőződve arról, hogy Strike lenne az a sejtelmes figura.

 10 tény, amit megéri tudni Strikekal kapcsolatban

A neve: Folyton Cameronnak hívják a Cormoran helyett és ezt már egyáltalán nem veszi sértésként. Nem javítja ki őket, hanem csak tovább hallgatja a mondandójukat. A Strike pedig az édesanyja vezetékneve volt.

A szülei: A nyomozó édesapja Jonny Rokeby, aki a The Deadbeats zenekar frontembere volt. Valójában nem volt túl közeli kapcsolatuk, mivel Jonnynak több gyereke is született házasságon kívül. Az édesanyja Leda Strike, aki valójában egy groupie (rajongó, aki folyamatosan követi és úton van az együttessel) volt. Neki sem volt szorosabb kapcsolata fiával, és végül nem is ő nevelte fel.

A gyerekkora: A húgával, Lucyval együtt nőtt fel Cornwallban, ahol a nagynénikéjénél és nagybácsikájánál éltek. A regényben Lucy folyamatosan visszatérő karakter, aki mindig anyáskodni akar Strike-on, holott ő a fiatalabb.

 A munkája: Miután leszerelt a katonaságtól, sokáig nem találta a helyét. Elindította a saját magándetektív üzletét, de folyamatosan nehézségekkel küzd. Hol jobb, hol rosszabb a helyzet.

A lakása: Kezdetben az irodájában élt, és egy összecsukható vendégágyon aludt. Miután pedig eléri az első sikereket, elköltözik, de nem megy túlságosan messzire. Az iroda feletti lakásba költözött, ami sokkal nem nagyobb, de mégis kényelmesebb.

A katonai pályája és sérülése: Protézise van, mivel Afganisztánban szolgálat közben felrobbantották a kocsijukat.  Emiatt kénytelen volt leszerelni, és a regényben visszatérő nehézség az időnkénti fájdalom a lábában. Az első kötetben ezzel a leírással kissé komikusnak hat, mivel egy anyagi problémákkal küzdő féllábú detektívként jelenik meg, akinek nemcsak az üzleti élete, de a magánélete is teljes kudarc.

A hírneve: Korábban is volt már kisebb hírneve az apja és afganisztáni balesete miatt, de valódi hírnévre akkor tett szert, amikor megoldotta Lula Landry halálának rejtélyét, és ezzel az egész rendőrséget nevetségessé tette. Az utóbbit mellesleg kisebb büszkeségként élte meg.

A kedvenc kocsmája: The Tottenham a Tottenham utcában, ahol az irodája is megtalálható.

A kedvenc itala: Doom Bar, amely egy cornwalli sör.

 Az asszisztense: Az asszisztens és a titkárnő sem megfelelő megnevezése Robin Ellacottnak, mivel ő lesz legfőbb segítője Strikenak. A nyomozó kezdetben nem hitte, hogy bármi hasznára lesz a lány, de Robin folyamatosan bebizonyította, hogy sokkal talpraesettebb, mint amilyennek tűnik. Nem egy csinos szőke hajú nő, hanem egy született detektív. Gyorsan feltalálja magát a legváratlanabb helyzetekben is, amellyel mindig lenyűgözi főnökét.

Eddig megjelent kötetek:

• Robert Galbraith: Kakukkszó
• Robert Galbraith: Selyemhernyó
• Robert Galbraith: Gonosz pálya

(forrás: http://robert-galbraith.com/)