2017. már 16.

A nagy illúzió

írta: tees06
A nagy illúzió

Cím: A nagy illúzió

Szerző: Benyák Zoltán

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalszám: 368 oldal

Kiadás éve: 2016

Benyák Zoltán közel 10 éve alkot, hiszen első regénye még 2007-ben jelent meg. Igaz, ekkor még Jonathan Cross álnéven jelentette meg a Veszett lelkek városa c. kötetét, majd később a Kvartett c. regényét is. A szerzőt eredeti stílusa és témai könnyen felismerhetővé teszik, aki leginkább fantasy és szürrealista műfajban alkot. Az elmúlt években Az idő bolondjai és a Csavargók dala c. kötetei is több elismerést is kapott, és mostanra a legismertebb kortárs magyar szerzők közé is bekerült.

supparat-thepparat-05.jpg

Tom Pastor egy lecsúszott festő, akinek soha sem volt túlságosan nagy sikere a festészetben. Van egy lánya és egy felesége, aki csak azért van még mellette, mert nincsen jobb lehetősége. Egy napon azonban Tomnak rá kell jönnie, hogy meghalt. A túlvilágon azonban feladata akad, hiszen valamit, vagy inkább valakit meg kell találni. Segítőkkel is találkozik az útja során, de legfőbb társa Nina, a holtak egyik révésze lesz.

Visszatekintve az elmúlt pár hónapra, nem ez volt a legkönnyedebb olvasmányom. Tom Pastor története hétköznapi, amelyről szinte nap, mint nap lehet hallani. Azonban éppen ez fogja meg az olvasót, hiszen olyan életszerű, amelyet a túlvilágon történetek egyre jobban bonyolítanak. Az olvasás közbe olyan érzésem is támadt, hogy nem értem, pontosan merre is tartunk. Tudtam, hogy mit miért tesz Tom, de mégis eléggé kilátástalan volt a helyzete. Nagyon sok mindent megtapasztalhattunk, hogy mi hogyan működik a halál után, és emiatt nekem néhol nehezen követhető volt. Mindezek ellenére némelyik történés bizony eléggé elgondolkodtató. Sokakat foglalkoztat, hogy mi történik a halál után, és ez a történet egy eléggé egyedi magyarázatot ad. Többször is olvastam már a témában, de ezzel az elgondolással először találkoztam, miszerint a halál után új életet élünk a túlvilágon. Azonban minderre csak addig van lehetőségünk, amíg van, aki emlékszik ránk. A könyv borítóján olvasható „Ha elfelednek meghalsz” mottó értelmet nyer ezzel a magyarázattal, és valójában ez így is van. Hogyha belegondolunk, mindenki addig él, amíg emlékeznek rá. Ez számomra egy eléggé elgondolkodtató üzenete volt a regénynek, az író pedig mindenképpen hatással volt rám.

covers_379699.jpg

Mindezek mellett tetszett a történet. Bár a regény elején egy eléggé ellenszenves személyt ismerhettünk meg, később megszeretjük Tomot. Megismerjük egy sokkal emberibb oldalát, és még talán azt is mondhatom, hogy megértjük, mit miért tett. Bár eléggé lassan bontakozik ki a cselekmény, de ennek is célja van. Később pedig minden egyes elejtett apró ténynek értelme lesz, és rájövünk, hogy a túlvilágon semmi sem történik ok nélkül. Oka van annak, hogy miért hagyja hátra Lily Van Gogh-got, illetve hogy miért éppen Nina lesz Tom révésze. Tetszett a történetben, hogy ennyire logikusan fel volt építve, és bár néhol nem tudtuk, hogy merre is haladunk, de a sok kitérő színesítette a regényt. Nem unatkoztunk az olvasás közben, és egy igazán izgalmas történetet kaptunk. Sok furcsa személyt és helyszínt ismerhetünk meg, némelyik talán nem is a legbarátságosabb, de ez csak azt bizonyítja, hogy a szerzőnek nem hétköznapi a fantáziája. Mindig elámulok az olyan regényeken, amelyben valami olyasmit fogalmaz meg a szerző, amelyet nem tudok elképzelni, hogy másoknak hogyan juthat az eszébe. Hiába, a kreativitás fantasztikus dolog, hiszen semmi sem szabhat neki határt.

surrealism-creepy-forest-184411.jpg

A regény befejezéséről pedig csak néhány szót. Sokáig gondolkodtam, hogy hogyan is fog értelmet nyerni a cím, hiszen ha mindennek van valamilyen oka a regényen belül, akkor kell, hogy a címnek is legyen. Aztán a regény befejezését követően nagyon megtetszett a címadás is. Igazán elgondolkodtató, hogy most ez az egész, amit olvastam csupán illúzió, vagy pedig ténylegesen megtörtént. Megválaszolhatatlan a kérdés, hiszen talán még a szerző sem tudhatja, hogyan értelmezné a történet szempontjából, de mindenképpen elgondolkodtató. Senki sem tudja, hogy mi vár ránk a halál után, vagy hogy mi fog történni, de éppen ettől válik izgalmassá a téma.

A könyvért köszönet Benyák Zoltának.

Szólj hozzá

Könyv Benyák Zoltán A nagy illúzió