Könyvvilág

A könyvekben elveszel, de magadra is találsz

2017. jún 26.

Miért szeretem a Harry Potter és a Félvér Herceg c. könyvet?

írta: tees06
Miért szeretem a Harry Potter és a Félvér Herceg c. könyvet?

Amikor olvastam a regényt, nem volt időm megírni a bejegyzést, így talán ez most nem lesz annyira pontos, mint akkor lett volna. Azonban mindenképpen szerettem volna írni erről a kötetről is, hiszen az előző öt kötetről is beszámoltam. Akkor meg miért maradna ki a hatodik? Így tehát összeszedtem a kedvenc eseményeimet, amelyekre mindig szívesen gondolok vissza.

Első fejezet: Egy másik miniszter

Bár több olyan részt is olvashattunk, ahol a muglik között jelentek meg a varázslók és a boszorkányok, de ez volt az első, amikor a két világ ténylegesen találkozott egymással. Amikor a mágiaügyi miniszter meglátogatta a muglik miniszterét, akkor először mosolyogtam, de nekem nagy kedvencem ez ebben a kötetben. Két világ találkozik, és ...

Tovább Szólj hozzá

Harry Potter Könyv J. K. Rowling Harry Potter és a Félvér Herceg

2017. jún 23.

Mint a hamvaiból feltámadt főnixmadár

írta: tees06
Mint a hamvaiból feltámadt főnixmadár

Ahogyan korábban ígértem, hogy jelentkezni fogok, most megteszem. Ez a bejegyzés pedig most egy sokkal személyesebb hangvételű lett, mint a korábbiak voltak. Nem szoktam ilyet csinálni, de most mégis fontosnak éreztem. Több okból kifolyólag is, de leginkább azért, mert bár április óta, sőt inkább február - március óta alig írtam néhány bejegyzést, de mégis folyamatosan kaptam visszajelzéseket, sőt még ennek ellenére is egyre többen kezdtétek el követni az blogomat több közösségi oldalon is. Az árpilisi bejegyzést követően nagyon jól estek a pozitív bátorítások, erőt adott nekem és köszönöm mindenkinek. Valójában egyetlen egy ok miatt tűntem el, ugyanis szimplán nem akartam túlvállalni magamat és ez azzal járt, hogy ...

Tovább Szólj hozzá

2017. ápr 23.

Mi történt? Hová lettem?

írta: tees06
Mi történt? Hová lettem?

Rendhagyó lesz ez a mostani bejegyzés, ugyanis eléggé látható vált, hogy az elmúlt hetekben eltűntem. Több mint egy hónapja, hogy írtam utoljára, sőt az előtte való időszakban sem voltam már túl aktív. Mondhatnám azt, hogy ez egy ilyen időszak, de igazából mostanában se időm, se kedvem nem volt. Eléggé elvonultam, valamint eléggé besűrűsödtek a mindennapokban. Amikor pedig esténként időm lett volna, akkor szimplán már nem volt kedvem írni. Valójában, amikor elindítottam a blogot, akkor csak annyi kikötésem volt, hogy addig csinálom, amíg örömömet lelem benne. Most is megvan az öröm, de nem úgy, mint régen. Sok minden lefoglal mostanság, és fáradtan nem olyan elszántsággal írok, ahogyan régen. Mindezek mellett pedig olvasni is ...

Tovább Szólj hozzá

2017. már 16.

A nagy illúzió

írta: tees06
A nagy illúzió

Cím: A nagy illúzió

Szerző: Benyák Zoltán

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalszám: 368 oldal

Kiadás éve: 2016

Benyák Zoltán közel 10 éve alkot, hiszen első regénye még 2007-ben jelent meg. Igaz, ekkor még Jonathan Cross álnéven jelentette meg a Veszett lelkek városa c. kötetét, majd később a Kvartett c. regényét is. A szerzőt eredeti stílusa és témai könnyen felismerhetővé teszik, aki leginkább fantasy és szürrealista műfajban alkot. Az elmúlt években Az idő bolondjai és a Csavargók dala c. kötetei is több elismerést is kapott, és mostanra a legismertebb kortárs magyar szerzők közé is bekerült.

supparat-thepparat-05.jpg

Tom Pastor egy lecsúszott festő, akinek soha sem volt túlságosan nagy sikere a festészetben. Van egy lánya és egy ...

Tovább Szólj hozzá

Könyv Benyák Zoltán A nagy illúzió

2017. már 09.

Britt – Marie jött, és ment

írta: tees06
Britt – Marie jött, és ment

Cím: Itt járt Britt – Marie

Szerző: Fredrik Backman

Fordította: Bándi Eszter

Kiadó: Animus Kiadó Kft.

Oldalszám: 360 oldal

Kiadás éve: 2016

Fredrik Backman svéd szerző, aki 2012-ben vált ismertté Az ember, akit Ovének hívnak c. regényének köszönhetően. A könyvét azonnal siker koronázta Svédországban, majd később még több mint 25 országban fordították le. Ezt követően A nagymamám azt üzeni, bocs c. kötet következett, amely hasonló sikereket ért el. Az Itt járt Britt – Marie c. harmadik regénye esetén a siker pedig már előre meg volt jósolva, és mondhatjuk, hogy elvárt is volt.

brittmarie.png

Miután Britt – Marie megtudja, hogy férje megcsalta, úgy dönt, hogy elhagyja. Azonban 40 évet nem lehet csak úgy kitörölni, ...

Tovább Szólj hozzá

Könyv Fredrik Backman A nagymamám azt üzeni bocs Az ​ember akit Ovénak hívnak Itt járt Britt – Marie

2017. már 04.

Havi összegzés – február

írta: tees06
Havi összegzés – február

Tudom, hogy már kezd hagyománnyá válni a havi összefoglalóban a folyamatos mentségek keresése, hogy miért nem tudtam írni a hónapban. Valójában, most is csak ismételni tudom magamat, hiszen túl sok minden lefoglalt, de mindezek mellett most valahogy nem éreztem késztetést az írásra. Valahogyan nehezebben találtam olyan olvasnivalót is, ami hosszabb távon leköti a figyelmemet, és éppen emiatt kevesebbet is olvastam. Nem vagyok rá büszke, de ez most így alakult. Igazából mindig is úgy voltam vele, hogy számomra ez szórakozás, és nem akarom erőltetni. Hogyha éppen nincsen kedvem hozzá, akkor nem írok muszájból. Az olvasással hasonlóan vagyok, hiszen ha valamihez nincsen kedvem, akkor feleslegesen erőltetem magamra. Ennek az eredménye az, hogy a ...

Tovább Szólj hozzá

Lois Lowry Fredrik Backman Hónap könyve Angela Marsons Marc Shapiro

2017. feb 22.

Valahol, ​messze

írta: tees06
Valahol, ​messze

Cím: Valahol, ​messze

Szerző: Lois Lowry

Fordító: Csatári Ferenc

Kiadó: Animus Kiadó

Oldalszám: 200 oldal

Kiadás éve: 2004

Lois Lowey regénye Az Év Legjobb Könyve díjjal lett kitüntetve az amerikai iskolai könyvtárak folyóirata, a School Library Journal által. Az emlékek őrének az 1993-as megjelenését követően, 7 évvel később lett publikálva a folytatás, amelyben egy teljesen új helyszínt és új szereplőket ismerhetünk meg. Ez a történetet szintén magával ragadja az olvasót, mint ahogyan az előző kötet is.

96986087fb24b7b76549b7aa1a638496.jpg

Kira egy tizenéves, serdülő lány, aki nemrég veszítette el édesanyját. Az apja még születése előtt meghalt, így soha sem ismerhette, viszont most ténylegesen egyedül maradt. Mivel testi fogyatékkal ...

Tovább Szólj hozzá

Könyv Lois Lowry Az emlékek őre Valahol messze

2017. feb 19.

Rowling - sztori

írta: tees06
Rowling - sztori

Cím: J. K. Rowling

Szerző: Marc Shapiro

Fordító: Békési József

Kiadó: Gold Book

Oldalszám: 224 oldal

Kiadás éve: 2007

Marc Shapiro szabadúszó újságíróként dolgozik immár több mint három évtizede, de már számos híresség életrajzát megírta. J. K. Rowlingról írt könyve már nem mai darab, de még most is rejt izgalmas érdekességeket, hiszen az írónő élete nem éppen átlagosnak mondható. Az életrajzi mű 10 éve született, amely mögött látványosan óriási kutató munka áll.

rowling.jpg

Ahogyan elárultam, ez a kötet nem Harry Potterről és a mágia világáról szól, hanem éppen ellenkezőleg a mindennapokról. Bemutatja azt, hogy milyen ember is a történet megteremtője, és mi mindent élt át a sorozat megírása előtt, ...

Tovább Szólj hozzá

Könyv J. K. Rowling Marc Shapiro

2017. feb 11.

Ördögi játszmák – egy pszichopata vívódása

írta: tees06
Ördögi játszmák – egy pszichopata vívódása

Cím: Ördögi játszmák

Szerző: Angela Marsons

Fordító: Imre Balázs

Kiadó: General Press

Oldalszám: 368 oldal

Kiadás éve: 2016

Tavaly az egyik legolvasmányosabb regénynek tartottam Angela Marsons első könyvét, és alig vártam, hogy újra olvashassak valamit tőle. Nem hiába volt ez, ugyanis már az Elfojtott sikoly is óriási siker volt, és azt hiszem az írónő nálunk is bekerült a legnépszerűbb krimi szerzők közé. Angela Marsons-nak már a negyedik kötete is megjelent, így az Ördögi játszmák elolvasása után türelmetlenül várom a folytatást.

Kim Stone egy pedofil ügyet zárna le, amikor is egy újabb gyilkossági ügy kerül az asztalára. Halálra késeltek egy jó magaviseletért kiengedett rabot, de a brutális gyilkosság ...

Tovább Szólj hozzá

Könyv Krimi Angela Marsons Elfojtott sikoly Ördögi játszmák

2017. feb 04.

Havi összegzés – január

írta: tees06
Havi összegzés – január

Apró változtatást iktattam a havi összefoglalómba, ugyanis mostantól nem választok Hónap könyvét. Az elmúlt két évben rendszeres volt, de valójában kissé beleuntam. Sokszor nehéz volt csak egyet kiválasztani, így ilyen téren változtatok ezeken a havi összefoglalókon. A változás elkerülhetetlen. Mindezek mellett januárban nem voltam túlságosan aktív, és ez most sajnos egy ilyen időszak lesz. Sok minden összegyűlt a mindennapokban, és nem mindig akad elég időm írásra. Sőt, ebben a hónapban nem is voltam túlzottan kreatív hangulatban sem. Kissé válságban vagyok, mert nehezen találok olyan könyvet, amely úgy igazán magával ragadna, és éppen emiatt most az írás is nehezebben megy. Hanyagoltam a blogot, amelynek nem örülök annyira, de ...

Tovább Szólj hozzá

Összegzés Roald Dahl Jenny Downham Veronica Roth Hónap könyve Cressida Cowell

süti beállítások módosítása