Könyvvilág

A könyvekben elveszel, de magadra is találsz

2015. júl 01.

Hónap könyve – június

írta: tees06
Hónap könyve – június

A nyárból is eltelt az első hónap, és szerencsére elég nyugodt hónapom volt. A bloggal kapcsolatban nem történt sok minden, most 4 könyvet és 1 képregényt olvastam. Mindezek mellett pedig elkezdtem a Summer Reading Challenget, amelynél majd mindig próbálom frissíteni a bejegyzésnél, hogy mi az, amit már olvastam. Most még egy sincsen beírva, de majd a héten elkezdem és jelzem.

1e06dcd11d1937500de3db7b54332d13.jpg

A tervezett olvasmányok közül nem sokat sikerült elolvasnom, de mellette akadt más. Ahogyan említettem, sokszor a hangulatom határozza meg azt, hogy mi az, amit el szeretnék olvasni, ezért könnyen változhat ez a lista. A következő hónapban azonban biztosan várható Paula Hawkins A lány a vonaton c. regényéről szóló kritikám. A tegnapi nap folyamán kezdtem el ...

Tovább Szólj hozzá

Hónap könyve

2015. jún 28.

Felnőttség nemcsak móka és kacagás

írta: tees06
Felnőttség nemcsak móka és kacagás

Cím: Születésnap

Szerző: Szabó Magda

Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó

Oldalszám: 278

Kiadás éve: 1962

Korábban már olvastam Szabó Magdától az Abigél c. regényét, és akkor a nagyon meg is tetszett az írónő stílusa. El is határoztam, hogy fogok még olvasni tőle, és most hónapokkal később el is olvastam a Születésnap c. könyvét. Határozottan lányregény, de egész kellemes olvasmány a felnőtté válás folyamatáról, és komoly tanulságokat is tartalmaz.

szabomagda.jpg

Illés Borbála tizennégy éves lesz hamarosan, és úgy gondolja, hogy ettől a naptól kezdve ő már bizony nagylány. Többé nem kezelhetik gyerekként, mivel betölti a tizennégyet. Ez a kor pedig azt jelzi, hogy ő immár felnőtt. Nem kezelhetik többé gyerekként, mert ...

Tovább Szólj hozzá

Könyv Születésnap Szabó Magda

2015. jún 23.

A pénz beszél, a kutya ugat

írta: tees06
A pénz beszél, a kutya ugat

Cím: Holtverseny img_20150623_133611.jpg

Szerző: Totth Benedek

Kiadó: Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft.

Oldalszám: 248

Kiadás éve: 2014

Totth Benedeknek első regényeként jelent meg a Holtverseny, azonban a szerzőnek nem volt ismeretlen a könyvkiadás. Műfordítóként dolgozik, legfőbb fordításai közé tartoznak a Cormac McCarthy, Aldous Huxley, Hunter S. Thompson és Chuck Palahniuk regények.  Dragomán György röviden csak így jellemezte a regényt: „Trainspotting az uszodában, úgy vág szájba, hogy beleszédülsz” – és tényleg.

A könyv borítóját látva, majd a fülszöveget olvasva is azonnal rájön az olvasó, hogy ez bizony nem egy átlagos történet. Összesen négy fiatal fiút követhetünk nyomon, akik mindenben benne vannak, amit el tud ...

Tovább Szólj hozzá

Könyv Holtverseny Totth Benedek

2015. jún 20.

Harry Potter, az örök kedvenc

írta: tees06
Harry Potter, az örök kedvenc

Cím: Harry Potter and the Deathly Hallows

Szerző: J. K. Rowling

Kiadó: Bloomsbury

Oldalszám: 620

Kiadás éve: 2014

Nem ismerek olyan embert, aki ne ismerné J. K. Rowling Harry Potter sorozatát. Valahányszor olvastam ezeket a könyveket, mindig úgy voltam vele, hogy éppen az adott kötet a kedvencem. Kissé ellentmondásos állítás, de ilyen egy jó könyvsorozat, amely esetén nem tud kedvencet választani az olvasó. Mindegyik rész valamiért kedvenc lesz, és a sorozat 7 részt követően sem válik unalmassá. Ha megjelenne egy újabb kötet, azt is minden bizonnyal ilyen érdeklődéssel olvasnám, hiszen mindig tudott újat mutatni a szerző.

Nem sokat szeretnék elárulni a cselekményről, hiszen legtöbben ismerik, de néhány fontos dolgot ...

Tovább Szólj hozzá

könyv Harry Potter J. K. Rowling

2015. jún 19.

Summer Reading Challenge

írta: tees06
Summer Reading Challenge

A napokban Anna, az It’s a metaphor blog írója indított el a Summer Reading Challenge nevezetű kihívást. Anna lényegében a 2015-ös 50 könyves kihívásból vette az ötletet és összeállított egy 21 pontos listát. Ezek a következőek:

  1. Egy könyv, ami több mint ötszáz oldal
  2. Egy könyv, amiből film is készült
  3. Egy könyv, ami ebben az évben jelent meg - Paula Hawkins: A lány a vonaton
  4. Egy könyv, aminek a címében szám is van -  Agatha Christie: A Hét Számlap rejtélye
  5. Egy vicces könyv -   Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér            
  6. Egy női szerző könyve
  7. Egy könyv, aminek címe egy szóból áll - Totth Benedek: Holtverseny 
  8. Egy könyv, ami egy másik országban játszódik- Stephen King: Joyland
  9. Egy ...
Tovább Szólj hozzá

2015. jún 12.

Végre egy igazán élvezetes disztópia

írta: tees06
Végre egy igazán élvezetes disztópia

Cím: A beavatott

Szerző: Veronica Roth

Fordító: Logos

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió Kft.

Oldalszám: 430

Kiadás éve: 2012

Veronica Roth az egyik legtehetségesebb író, akitől mostanában olvastam. Fiatal korához képest nagyszerűen ír, és már most kiforrott stílussal rendelkezik. Ennek köszönhető az is, hogy a mostanában népszerű disztópikus témát is egyedien dolgozta fel könyvében. A beavatott c. regénye hozta meg számára a hírnevet, majd a további kötetek során pedig az elismerést.

87378-a-beavatott-divergent-film.jpg

A sorozat főszereplője Beatrice Prior, aki egy antiutópisztikus világban él. Az emberek nagyobb rendszer és béke fenntartása végett csoportokban élik mindennapi életüket, ahol az őket a csoportra jellemző legfőbb tulajdonság által ...

Tovább Szólj hozzá

Könyv Veronica Roth A beavatott

2015. jún 10.

Egy magyar szuperhős megpróbáltatásai

írta: tees06
Egy magyar szuperhős megpróbáltatásai

Cím: Titánember 82uuynn7g4xz_1433003818.jpg

Írta: Caaroy Carville

Rajzolta: Vadas Máté

Oldalszám: 26 oldal

Kiadás éve: 2015

Akik ismernek, azok tudják, hogy a képregény nem az én műfajom. Azonban azt is tudják rólam, hogy szeretek minél több műfajt kipróbálni, és minél több mindent megtapasztalni. Így hát egy hirtelen döntéstől vezérelve elolvastam a most induló Titánember c. képregény első számát, amely magyar szerzők által készült egy magyar szuperhősről, és még Magyarországon is játszódik.

A számos magyar vonatkozás mellett a cselekmény egy tipikus szuperhős életét és annak küzdelmeit meséli el. Szigeti Attila békésen éli átlagos életét, és vezeti a kávézóját, ahol az egyre kevesebb vendég egyre nagyobb problémát kezd ...

Tovább Szólj hozzá

Képregény Titánember Caaroy Carville Vadas Máté

2015. jún 01.

Hónap könyve – május

írta: tees06
Hónap könyve – május

Gyorsan telik az idő, hiszen még alig hogy elkezdtem a blogon ezt a rovatot, de már is itt a május, az ötödik bejegyzés. A hónapom az április ellenére most zsúfolt volt, de mégis sikerült hat könyvet elolvasnom. Ebből három regényt angolul, és hármat magyarul, mert ezzel a módszerrel kezdtem el felkészülni a következő hónapban esedékes felvételimre. Angol nyelvű lesz, így hát próbálom magam szinten tartani.

5d39d06db7ef5b9825305ca8aed57cc4.jpg

Májusban is folytattam a Harry Potter sorozatot, és sikeresen elolvastam az ötödik és a hatodik kötetet. Elmondhatom, hogy nekem a hatodik az egyik kedvencem, amit elég gyorsan be is fejeztem. Hamarosan pedig kezdem a hetedik kötetet is, amiről szeretnék majd írni a blogon is. Addig is néhány plusz információ:

A hónapban végre ...

Tovább Szólj hozzá

Hónap könyve

2015. máj 31.

Micimackó, gyermekkorunk egyik meghatározó meséje

írta: tees06
Micimackó, gyermekkorunk egyik meghatározó meséje

Cím: Micimackó

Szerző: Alan Alexander Milne

Fordító: Karinthy Frigyes

Kiadó: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Zrt. 

Oldalszám: 234

Kiadás éve: 2013

Nincsen olyan gyerek, aki ne ismerné Micimackó történetét, hiszen valamilyen formában biztosan megjelent mindenki életében a piros pólós mackó. Sokan csak a mesefilmekből ismerik, de nyilván akadnak olyanok is, akik a könyvet is olvasták. Én az előző csoportba tartoztam, de a napokban elolvastam a mesekönyvet is, ez által kicsit ráhangolódtam a gyereknapra, és így biztosan tudtam olyan történetet hozni, amely minden kisgyereknek élvezetes olvasmány lehet kortól, nemtől függetlenül.

www_tvn_hu_cb8f71d6283013abee3c927f5be4153a.jpg

Bár sokan egyedül a Micimackóval azonosítják az írót, Milne ezzel szemben számos más ...

Tovább Szólj hozzá

könyv Micimackó Alan Alexander Milne

2015. máj 26.

Mit tartogat a túloldal?

írta: tees06
Mit tartogat a túloldal?

Cím: A csíkos pizsamás fiú ( The Boy in the Striped Pyjamas )

Szerző: John Boyne

Fordító: Szabó Mária

Kiadó: Ciceró Könyvkiadó Kft.

Oldalszám: 172

Kiadás éve: 2007

Soha sem ismertem túlságosan John Boyne munkásságát, de A csíkos pizsamás fiú c. regényét már régóta szerettem volna elolvasni. Korábban egy évvel ez előtt került a kezembe, majd most ismételten, ez úttal eredeti nyelven. Így is kitűnő olvasmány volt, amely egy kisfiú szemével mutatta be a II. világháború talán legijesztőbb oldalát. A csíkos pizsamás fiú mellett kötelezőnek érzem megemlíteni azt, hogy a szerző más nagyszerű műveket is írt, mint pl. A gyáva vagy Barnaby Brocket és a szörnyű dolog, ami vele megesett c. regényeket. Kétségtelen ...

Tovább Szólj hozzá

Könyv John Boyne A csíkos pizsamás fiú

süti beállítások módosítása