2017. jan 05.

Évösszegzés – 2016

írta: tees06
Évösszegzés – 2016

A 2016-os év a listák éve volt, amely nemcsak a blogon, de a mindennapokban is előtérbe került nálam. Megkaptam életem első naptárát, amelynek jócskán hasznát vettem az elmúlt egy évben. Azonban a listák éve alatt azt értem, hogy számos összeállítást készítettem a blogon, és most ez a bejegyzés sem létezhet egy újabb nélkül. Előtte azonban egy rövid reflektálás a tavalyi ígéretekkel kapcsolatban:
large.jpg

  1. Színesíteni a blog összetételét: Megtörtént a blog külsejének a megváltoztatása, és nekem most már sokkal jobban tetszik. Új nevet adtam a blognak, de a régit is megtartottam alcímként. Mindezek mellett pedig váltásként jelentkezett az is, hogy egyre több témában írok, és nem csak a könyves recenzióm jelennek meg. Igaz, minderre csak nyáron került sor, és nem kapkodtam el a változást, de összességében örülök neki. Eredményesnek érzem, illetve a létrehozott e-mail címre is kapok pozitív visszajelzéseket. Mindig örülök ezeknek.
  2. Befejezni az elkezdett sorozatokat: Tavaly ezt az elkezdett disztópiákra értettem, és valójában be is fejeztem volna, hogyha időközben nem kezdek bele újabb és újabb sorozatokba. Így ez a tervem idén is fennáll, sőt van egy olyan érzésem, hogy ez az év a sorozatokról fog nekem szólni. Karácsonyra ugyanis megkaptam Rick Riordan Percy Jackson és az Olimposziak sorozatát, illetve az év végén kezdtem el Sue Townsend Adrien Mole sorozatát, valamint Lois Lowry disztópiáját, Az emlékek őrét is. Az utóbbi kettő nagy kedvencem az lett, az előbbi elkezdése pedig már régóta tervben volt.
  3. Befejezni az elkezdett kihívásokat: Valamilyen szinten ez is sikerült, hiszen a Könyvmoly Párbaj és 2016-os évi 50 könyves kihívást is teljesítettem, és sok mást is molyon, de néhányat nem is. Volt, amelyiket csak azért, mert elfelejtettem a dátum lejáratát, és nem reagáltam, de volt, amelyikre szimplán nem volt időm. Azonban így is elégedett vagyok.
  4. Növelni az olvasottságot: Végül pedig azt szerettem volna, hogyha növelni tudom az olvasottságot, és valójában, ha csak azt nézem, hogy mennyien követnek facebookon, molyon vagy twitteren, akkor azt mondhatom, hogy megkétszereztem az olvasottságot. Erre valójában nem számítottam, sőt kellemesen csalódtam. Nem igazán foglalkozom statisztikával, de erre felfigyeltem.

Ha pedig már statisztika, akkor azt is kijelenthetem, hogy pontosan 20 könyvvel olvastam többet, mint az előző évben. 2015-ben ugyanis 64 befejezett olvasmányom volt, 2016-ban pedig 84 darab. Nem vagyok egy gyorsolvasó, sőt szeretem kiélvezni az olvasmányaimat, így én ennek a 84 regénynek is örülök. Az érdekesség azonban az, hogy 2015-höz képest közel 900 oldallal kevesebbet olvastam (20128 à 21080), ami leginkább annak tudható be, hogy előtérbe kerültek nálam a mesekönyvek, azon belül is főleg a sorozatok. Több olyan sorozatot is olvastam, amelyeket már régen szerettem volna. Ezzel szemben a 2015 és 2016 között az is különbség, hogy több befejezetlen regényem akadt, így amíg korábban csak egyet nem fejeztem be, addig tavaly már 3 regényt is. Sőt évvégén kevés olyan kötet volt, amely felkeltette volna az érdeklődésemet, így emiatt is hagytam félbe két regényt is egymás után. Mindezek mellett valahogy úgy éreztem, hogy valamilyen szinten kritikusabb voltam, és bátrabban leírtam a véleményemet. Ezt pozitív változásnak tekintem.
the-hunger-games-mockingjay-part-1-53b19e0a32efb-which-hg-theory-was-your-favorite-what-did-you-think-of-mockingjay-part-1.jpg

Tavaly volt még egy plusz tervem, amelyben azt jelöltem meg, hogy szeretnék több szerzőt megismerni. A Hónap Könyve bejegyzéseket átnézve pedig kijelenthetem, hogy nagyon sok új írót és írónőt ismertem meg. Sok új kedvencre tettem szert, így ilyen téren a 2016-os évem nagyon is sikeresnek tekinthető. Az elmúlt 12 hónap alatt összesen 116 bejegyzést írtam, és ebből 67 volt könyves recenzió. Összesen 14 könyvet választottam Hónap Könyveként, amelyek közül 9 volt teljesen új szerző számomra. Ezek is jól mutatják, hogy sok új kedvencem lett, és valójában az utolsó két regény folytatása is tervben van. Mindenképpen be szeretném fejezni idén mindkét sorozatot, mert mindkettőnek az első része nagy kedvencem lett. A tavalyi évvel ellentétben azonban a Hónap Könyvei közül nem választanék most egy kedvencet, mert egyszerűen nem tudok. Azonban a napokban még várható lesz egy újabb összegzés a 2016-os olvasmányaimmal kapcsolatban. Összeszedem a kedvenceimet, csalódásaimat, új kedvenc szerzőket és műfajokat. Egyszóval szinte minden szerepet kap azon belül. Érdekes összegzésnek ígérkezik.

Hónap Könyvei az elmúlt egy évben:

Január – John Boyne: Barnaby Brocket és a szörnyű dolog, ami vele megesett

Február – Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

Március – Suzanne Collins A kiválasztott

Április – Mark Haddon: The Curious Incident of the Dog in the Night-time

Május – Sophie Kinsella: Hová lett Audrey?

Június – Ava Dellaira: Kedves halottak! és Jodi Picoult: Tizenkilenc perc

Július – Robert Galbraith: Gonosz pálya

Augusztus – Fredrik Backman Az ember, akit Ovénak hívnak

Szeptember – Angela Marsons Elfojtott sikoly és Markus Zusak: A könyvtolvaj

Október – Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

November – Lois Lowry Az emlékek őre

December – Sue Townsend: A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója

Az évzáró bejegyzésem elején azonban listát ígértem, és most először is azokból a bejegyzéseimből szedtem össze a kedvenceimet, amelyeket nyáron kezdtem el írni. Ezekkel színesítettem a blog témáit, és most ezekből választottam ki a legkedvesebbeket, amelyek valamiért fontosak voltak számomra.

Lakberendezéssel kapcsolatos összeállítások:

12+1 megunt tárgy újrahasznosítása: Lényegében az első összeállításom volt, és kissé kétkedve kezdtem bele, de aztán annyira nagy volt az érdeklődés, hogy újabb és újabb hasonló bejegyzések születtek.

Kreatív megoldások könyvszeretőknek: Látványos könyvespolcok, amelyeket öröm nézegetni. Figyelem, a bejegyzés számos ötletet tartalmaz!

Különleges könyvtámaszok könyvszeretőknek: Imádtam a böngészést ezzel a témával kapcsolatban, mert sok a látványos és ötletes könyvtámasz. Némelyiket szívesen fogadnám, de több helyre lenne hozzá szükségem.

page_11.jpg 

Könyvajánlók:

Nyárzáró Könyvajánló: A nyáron hihetetlenül sok könyvet olvastam, és ebben a bejegyzésben összeszedtem a kedvenceimet. Szerintem elég sok be fog kerülni a következő legek listás bejegyzésembe is.

Cormoran Strike detektívsorozat: Bár tudom, hogy nem egy Harry Potter sorozat, de nekem nagyon tetszik a szerző krimi sorozata is. Ebben a bejegyzésben összeszedtem a fő okokat a miértre, illetve néhány hasznos információt Strike-kal kapcsolatban.

Karácsonyi könyvajánló – avagy olvassunk ma este is: Szimplán azért, mert hangulatteremtő bejegyzés.

dsc_0643_2_1.JPG 

Mindenféle apró érdekesség

Az ok, amiért Dobby az egyik legfontosabb szereplő: Az egyik kedvenc bejegyzésem volt, amelyet nagyon szerettem írni, és összegyűjteni a tényeket, hogy mivel is foglalkozzam. Dobby egy igazi központi karakter.

Érdekességek a sárkányokról: Nem titkolt tény, hogy szeretem a sárkányokat, és ebben a bejegyzésben mindenféle érdekes információt szedtem össze velük kapcsolatban. A sárkányok pedig egyáltalán nem félelmetes teremtmények (pontosabban nem mindenhol). 

Mesefigurák kedvenc olvasmányai: Szerintem egy nagyon szórakozatót cikk, amelyet angolul olvastam, és csupán lefordítottam magyarra. Mégis érdekes, hogy melyik mesehős mit is szeret olvasni a szabadidejében.

Egy elfeledett Weasley: Szintén egy angol cikk fordítása, de nekem újdonságként hatott. Mindenesetre érdekes karakter lett volna.

page3_1.jpg 

Ajándékötletek az újévre

14 cucc könyvszeretőknek: Mindenféle hasznos, kevésbé hasznos, de mutatós cucc könyvszeretőknek. Ha ilyet ajándékozunk, biztosan mosolyt csalunk az illető arcára.  

Ajándékötletek Potter rajongóknak: Nagy rajongója vagyok a sorozatnak, amelyet már nem kell igazán kiemelnem, de ezek az ajándékok fantasztikusak. Eláll az ember lélegzete némelyiktől.

Olvasólámpák Könyvmolyoknak: Végül pedig egy hasznos ajándékötlet minden olvasó ember számára. Azonban ha szeretnénk valami egyediséget, akkor itt nagyon sokféle ötlet megtalálható.
telefontok_montazs_1.jpg

Fogadalmak 2017-re:

  1. A saját könyvek olvasottságát 80% felé tornázni molyon
  2. Befejezni az elkezdett sorozatokat
  3. Jól teljesíteni az idei évben (nemcsak a blogon)
  4. Kihívások teljesítése
  5. Klasszikus regényeket is olvasni
  6. Tanulni az elkövetett hibákból (nemcsak a blogon)
  7. Több témában írni a blogon
  8. Új szerzőket megismerni

Minden kedves olvasómnak kívánok boldog új évet, sok sikeres és boldog élményt, illetve természetesen hosszú szabadidőt olvasásra.

Szólj hozzá

évértékelés 2016